Események
Események
A konferenciára sokan eljöttek személyesen, mások online követték
2022. szeptember 10-én A Tan Kapuja Buddhista Egyház elvonulóhelyén, a Mánfai Elvonulási Központ és Alkotóház kertjében felszentelésre került Magyarország legújabb és egyben Baranya megye, valamint a Dél-Dunántúli régió, első buddhista sztúpája.
A Mánfai Megszabadulás Sztúpa – mely A Tan Kapuja Buddhista Egyház által épített sztúpák között az uszói Nyugati Tanítvány Sztúpa és a budapesti Tiszta Tudat Sztúpa után immár a harmadik a sorban – a 2022-es év nyarán, közösségi/önkéntes munkában készült el. A munkálatokat Jakab Gábor, a Mánfai Elvonulási Központ és Alkotóház vezetője és gondnoka koordinálta.
A Mánfai Megvilágosodás Sztúpa az indonéziai Borobudurban található sztúpák mintájára készült, és mint ilyen, az első hasonló jellegű sztúpa lett hazánkban.
Az avató szertartást Mireisz László az Egyház elnöke és Cser Zoltán, az Egyház igazgatója tartották, az ünnepségen beszédet mondott még Takács Zsolt Mánfa település polgármestere is.
A sztúpavatás mellett ugyenezen a napon tartotta tanévnyitóját és kezdte meg tanulmányait A Tan Kapuja Buddhista Főiskola első levelezős évfolyama a Főiskola új, vidéki képzési helyén, szintén Mánfán.
Az eseményről készült galériánkat erre a linkre kattintva tekintheti meg.
Fotó: Bán-Horváth Attila

A Vészák hagyományosan a Buddha születésének, megvilágosodásának és parinirvánába térésének hármas ünnepe. „Önmagatokban keressetek tehát világosságot, Ánanda, önmagatokban keressetek menedéket, más menedék nélkül. A Tanban keressetek világosságot, a Tanban keressetek

Szabó Kincső: Magamba zárt élet 2.

Az április 30-i konferencia átfogó képet nyújt majd a 14. dalai láma életművéről, különös tekintettel azokra a törekvéseire, amelyek a modern kor kihívásaira kínálnak megoldást. Megvizsgáljuk a tibeti buddhizmus évezredes