Kezdőlap » Intézmények » Bajna Buddhista Oktatási, Kulturális és Elvonulási Központ

Bajna Buddhista Oktatási, Kulturális és Elvonulási Központ

A Bajna Buddhista Oktatási, Kulturális és Elvonulási Központ Budapesttől körülbelül 50 km-re, Bajna község mellett, a Bajna patak partján egy keskeny völgyben fekszik, a Bajnát Epöllel összekötő kis forgalmú út mentén. Szemben vele az Őr-hegy meredek lejtője található.

Az elvonuló központot jelenleg két nagyobb parasztház alkotja egy nagy udvar közepén. A közelmúltban itt állt a régi vízimalom (az úgynevezett Kinizsi malom) épülete is, amelyet azonban rossz állapota miatt le kellett bontani. Az épületeket körülbelül hetvenötezer négyzetméternyi telek veszi körül igen változatos terepadottságokkal. A terület nagyjából egyharmada évelő fajokkal borított ősborókás természetvédelmi terület, másik harmada 12-15 éves fenyőerdő, amely egy galagonyásra nőtt rá. A terület fennmaradó egyharmadát elvadult és elbokrosodott hajdani legelő, illetve szántó teszi ki. A rendezett állapot eléréséhez még sok munkára van szükség. A telek Bajna felőli sarkába egy közel ötven éve felhagyott, mára a természet által lassan visszavett hajdani agyag- és kőbánya ékelődik be. Az oromszerűen kiálló mészkősziklák messziről láthatók; a legmagasabb mészkőszirt 40-45 méterrel emelkedik a völgy fölé, szép kilátással Epöl falura és a mögötte elterülő sziklás Kopasz-hegyre vagy Látó-hegyre, valamint az Őr-hegy vonulatára.

A két szomszédos település közül a kétezer lakost számláló Bajna a nagyobb. A rendezett és gazdag falu központjában a híres ördöglovas, Sándor Móric gróf és felesége kastélya, a Hild József által átalakított Sándor–Metternich-kastély áll, melynek helyreállítása 1981-ben kezdődött meg. Epöl, a másik szomszédos község hétszáz lakost számlál. Mindkét települést szépen művelt szántóföldek, szőlőskertek és állattartó telepek határolják. A terület a Gerecse hegység közepén fekszik, gazdag, változatos növény- és állatvilággal rendelkező szép és változatos táj. A környék jelentősebb települései Dorog, Tokod, Tata, Tatabánya, Zsámbék, Pilisvörösvár.

A leendő kolostor jelenleg elvonulási központként működik. Viszonylag szerény, de a célnak megfelelő körülmények között télen 14-16, nyáron 20-24 embert tud fogadni, ennyien férnek el jól a Szertartásteremben. A házakba be van vezetve a víz és a villany, a fűtést fafűtésű kályhák biztosítják, mindkét házban van konyha és főzési lehetőség. Amennyiben huzamosabb ideig vendégszerzetes vagy -szerzetesek tartózkodnak valamelyik házban, a kolostori szabályok érvényre juttatása miatt a befogadóképesség a kisebb létszámnak felel meg.

Megközelíthetőség

Gépkocsival:
A Bajna Buddhista Oktatási, Kulturális és Elvonulási Központ gépkocsival megközelíthető Zsámbék felől Szomoron át, Gyermelyt érintve, ekkor a faluba beérve jobbra kell kanyarodni Epöl-Úny felé, a faluból kiérve balra egy lovastanya, jobbra végig a meredek Őr-hegy erdős lejtője, aztán fehér sziklák, és párszáz méter után egy buszmegállónál balra kis híd a patakon át a házakhoz. A másik lehetőség Piliscsaba felől, Tinnyén át, Úny-Máriahalom-Epöl, Epölt elhagyva párszáz méter után a buszmegálló és a híd (a fehér sziklák innen is látszanak), természetesen ezúttal jobbra.

Busszal:
Busszal a Széna térről egyenesen Bajnáig lehet jönni, a jegyet előre kell megváltani, Bajna Szövetkezeti Vendéglőig. A vendéglővel szemközti buszmegállóból időről-időre buszjárat indul Epöl felé, a malom onnan a második megálló, ezért a menetrendben érdemes külön megnéznia a Bajna, Malom megállót is. Megjegyzendő, hogy a Szövetkezeti vendéglőtől a malomig külön jegyet kell váltani. Gyalogosan a vendéglőtől visszafelé indulva balra kell elkanyarodni az Epöl-Úny felé tartó leágazáson, az út kb. 25 perces séta. Szombaton és vasárnap 9 órakor indul a reggeli közvetlen busz, hétköznap van korábbi is.

Kapcsolódó bejegyzések