Események
Események
Megjelent Fórizs László: Költészet vallás, filozófia és tudomány határán – Válogatott műfordítások című kötete. A könyv A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanárának elmúlt évtizedekben készített fordításainak válogatott gyűjteménye.
A kötetben szereplő szövegek megjelentetéséhez olyan neves személyek, intézmények járultak hozzá közvetlenül, személyesen is, mint Tarkovszkij örökösei, Peter Handke kiadója, Baka István özvegye, illetve a Princeton University Press.
A könyv hátoldlán a következő szöveg olvasható:
“A válogatás közel negyven év műfordítói munkásságát öleli fel. A költői teremtőerő képei mellett szépen megfér Whitehead gondolatainak költőisége és Wheeler tudományos víziója is. A kötetben szereplő fordítások többsége különböző hazai és külföldi kiadványokban már napvilágot látott, de akad közöttük olyan is, amely nyomtatott formában most jelenik meg először.”
A kiadvány A Tan Kapuja Könyvkiadó gondozásában jelent meg.
Megrendelhető a kiado@tkbf.hu e-mail címen.
Július 20-án tagközösségünk, A Tan Szigete Közösség meghívására hazánkba érkezett Dhammanandó szerzetes, akit már sokan ismerhetnek a korábbi évekből, és aki ezután három hónapig túlnyomórészt Bajnán tartózkodik, a Bajnai Elvonulási
Augusztus 11-én, vasárnap reggel 8 és este 8 között Dharmanap-ot rendez A Tan Kapuja Buddhista Egyház és A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Az egész napos rendezvényen elméleti előadások, beszélgetések, szertartások, ülő- és mozgásgyakorlatok, zen művészeti foglalkozások, gyerekfoglalkozások, valamint meditációs koncert várják az érdeklődőket A Tan Kapuján.
A tiszteletreméltó Dhammanandó, a théraváda, az öregek tanítása szerint működő angliai Amarávatí buddhista kolostor igen tapasztalt szerzetese az idei vassza, a hagyományos esős évszak idejét, mintegy három hónapot, tagközösségünk A Tan