Felvinczi Takács Zoltán (1880–1964)

1964. december 4-én, a déli órákban belátogatott a múzeumba, hogy néhány kínai festményt megnézzen, utána az újonnan érkezett könyvek iránt érdeklődött, amikor megtántorodott és rosszul lett. Mentőket kellett hívni, a kórházban jóformán csak annyi ideje maradt életéből, hogy feleségét és gyermekeit még egyszer lássa.

Alapító-igazgatónkat gyászoljuk elhunytával. Ő bírta rá 1919-ben Hopp Ferencet, hogy halála előtt két hónappal végrendeletét akképpen változtassa meg, hogy létrejöhessen a Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum. Attól az időtől kezdve minden energiáját a múzeum gyarapítására, fejlesztésére fordította. 1950-ben ugyan nyugdíjba vonult, de azután is rendszeresen járt be a múzeumba, ettől még a legrosszabb időjárás sem tudta volna visszatartani. Részt vett továbbra is a munkánkban, örült új lehetőségeinknek és tanácsaival segítette a fiatalok elindulását. A múzeum-ügy és a tudomány odaadó szeretetében példaképünk volt és emlékezésünkben annak is őrizzük meg.

Neki köszönhető, hogy Magyarországon a keleti muzeológia meggyökeresedhetett. Mint az újonnan felépült Szépművészeti Múzeum fiatal munkatársa katalogizálta a gróf Vay Péter által 1906-07-ben, állami megbízatásból vásárolt japán gyűjteményt. Ez volt az elindulása. 1922-ben nyitotta meg a Hopp Ferencről elnevezett Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum első kiállítását. Ettől az időtől kezdve már a nemzetközileg számon tartott orientalista folyóiratokban (Ostasiatische Zeitschrift, Asia Major, Artibus Asiae, Revue des Arts Asiatiques stb.) jelentek meg tanulmányai. Kutatásainak előterében két problémakör állott: Kelet-Ázsia és India művészetének hatása a népvándorláskor magyarországi emlékein és Wu Tao-tze művészete nyomainak fellelése. Ugyanakkor érdeklődése és tájékozottsága kiterjedt egész Ázsia művészetére. Neki köszönhetjük e téma első magyar nyelvű összefoglalását. A Kelet művészetét, amely több kiadást megért a Barát-Éber-Takács: A művészet története című művel, míg 1943-ban önálló kötetként is megjelent.

1936-ban valósíthatta meg régi tervét, az annyiszor megtervezett indiai és kelet-ázsiai előadói és tanulmányútját. Nemcsak a korábban szakirodalomból már jól ismert, műtárgyakkal és műemlékekkel való személyes találkozást, nemcsak friss kutatást és a múzeum számára jórészt a saját pénzéből tett vásárlásokat jelentette ez az út számára, hanem mindezeken túl belemerülést abba a sajátos élet- és kulturális viszonyokba, amelyek nyomaikban vagy nagyrészt megmaradva, alkotó erőként működtek Kelet-Ázsia olyannyira sajátos művészetének létrehozásában. Egy előzetes jelentésen kívül (Távol-Kelet, 1937. 3-29, 11.) a két kötetes Buddha útján a Távol Keleten (1938) őrzi az út élményeit és eredményeit.

Hazatérte után egy-két évre rá egyetemi katedrára kinevezve egy munkás és gazdag élet tapasztalatait és tudását adhatta tovább egy induló generációnak, míg a háború nyomorúságai munkájában korlátozták, életkörülményeiben végül is otthontalanná tették.

A felszabadulás után elsők között ott volt az egyetemi tanítás megindításában és a múzeumok helyreállításában.

Élete utolsó éveiben Hopp Ferenc életrajzának megírásán dolgozott. Újra kezébe vette a gyűjtemény minden egyes darabját. A környezetükben leélt hosszú élet tanulságainak levonására és megírására azonban már nem kerülhetett sor. A kézirat befejezése reánk, az utódaira maradt, éppúgy, mint nemes, áldozatos és eredményes életének, életművének folytatása.

Horváth Tibor

Forrás: Antik Tanulmányok 12., 1965.