Március 4-én, kedden, 18 órakor szasiko, japán öltéstechnika kurzus indul a Zen Akadémián.
Egyre többen keressük az egyszerűséget, a fenntarthatóbb életformát, szeretnénk lassulni, így nem meglepő a szasiko, az egyedi japán öltéstechnika népszerűsége.
Ez a tradicionális japán kézműves tevékenység egyre nagyobb teret hódít Nyugaton, ahol felismerik az ismétlődő mozdulatok meditatív jellegét, az öltésekben rejlő békés pillanatokat és a ruhák, textilek megbecsülésének fontosságát.
A 4+1 alkalom bevezetés a szasiko varrás technikájába, a speciális tenyérgyűszű használatába, az öltések ritmusába, a minták tervezésébe, kirajzolásába, szimbolikájába.
A próba alkalmon lehetőség van a szasiko történetének és a kurzus tartalmának részletesebb megismerésére, egy rövidebb gyakorlás mellett.
Bővebben a szasikóról:
A szasiko története valamikor az Edo-korszakban kezdődött, amikor a japán uralkodó osztály fontosnak tartotta, hogy látványosan és nyilvánvalóan elkülönüljön a munkásoktól, földművesekétől, ezért sok szabályt vezetett be arra vonatkozóan, hogy a „munkásosztály” mit hordhat. A finomabb szövetek és élénk színek viselésének jogát maguknak tartották fent, a szegényebb rétegeknek pedig maradt a kender, rami (a csalánfélék családjába tartozó növény, Kelet-Ázsiában őshonos), majd később már szóba jöhetett a gyapot is, amit gyakran festettek indigóval. Érdekes módon a len a 17. század végén került Japánba, de népszerűsége csak az 1890-es években kezdett növekedni. A nehéz körülmények között, korlátozott erőforrásokból élő földművesek, halászok feleségei a ruhákat, textileket úgynevezett futóöltéssel erősítettek meg, így növelve meg a szövetek élettartamát. Ennek az ismétlődő öltésnek, textilmentő szertartásnak az eredménye a boro, egy sokrétegű szövet. Egy viseltes noragi, momohiki, kimonó, .. stb., amelynek egykor több generáción át, tűvel és fonallal szövődött a története. Idővel az szasikózok mintákat, családi szimbólumokat öltögettek a szövetekbe, művészi szintre emelve az öltéstechnikát, amelynek a kék indigó és fehér fonal kontrasztja, a mai napig különös szépséget kölcsönöz. Ezért ma már sok ilyen textil, ruhadarab múzeumokban látható, vagy egy-egy árverésen tűnik fel, és a körülmények, a szegénység már nincs mögötte. A fogyasztói társadalomban még minden könnyedén javítás nélkül eldobható, de lassan újra beférkőzik a lelkekbe a törődés szelleme, a ruhát, szövetek javításának az igénye.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom
