Kezdőlap » Egyházi hírek » Szigeti Árpád az égi útra tért (1953-2025)

Szigeti Árpád az égi útra tért (1953-2025)

Mi, buddhisták tudjuk, hogy egyetlen tett sem múlik el, szűnik meg következmény, eredmény nélkül. Nemrég kaptuk a hírt, hogy 2025.01. 17-én, 17 óra 17 perckor távozott körünkből Szigeti Árpád, aki múlhatatlan érdemeket szerzett többek között azzal, hogy a Török Pál utcai Kosztolányi Művelődési Otthonban 1991. május 27-én helyet biztosított A Tan Kapuja Buddhista Egyházat létrehozó, megalapító szertartásnak.

Szigeti Árpád e tettével példát mutatott a szellemi függetlenségére is.

Mindaddig, amíg ő volt az KMO szenvedélyeskultúrharcos igazgatója, pártfogolta az egyház tagjait, befogadott rendezvényeket, később pedig – újabb példát mutatva, ezúttal a folyamatos önképzés szükségességéről – hallgatója lett A Tan Kapuja Buddhista Főiskolának.

Kívánsága szerint hamvait az általa épített és megálmodott Dedesi Árpád-torony őrzi Zalalövő Nagyfernekág településrészében.

Tisztelettel adózunk munkásságának, emberségének, ami láthatatlan szálakon beleszövődött egyházunk jelenébe.

Buddha kísérje égi útján egy kedvező testetöltésbe, amelyben eléri a végső nagy megvilágosodást.

A TKB Egyház és Igazgatóság nevében: Mireisz László

Kapcsolódó

NyÍlt nap a Tan Kapuján
Egyházi hírek

Nyílt nap a Főiskolán

Nyílt nap a Főiskolán, könyvbemutató és felvételi előkészítő

Egyházi hírek

Újra felvételt hirdet A Tan Kapuja

A 2025/26-os tanévben is felvételt hirdet A Tan Kapuja Buddhista Főiskola nappali tagozata. A képzésről szóló részletes információk elérhetőek az alábbi linken: https://www.tkbf.hu/hirek/felveteli-jelentkezes-nappalira-2 A Főiskola február 9-én nyílt napot tart