
Események
Események
Főiskolánk rektora a Mind & Life Europe igazgatói minőségében, egy konferencia főszervezőjeként és vezetőjeként tett látogatást a dalai lámánál.






Az éberség jógája címmel – Földiné Irtl Melinda vezetésével – 12 alkalmas jógatanfolyam indul A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán, a Főiskola szervezésében.
A tanfolyam céljaként a tudat természetének megismerését tűzzük ki a jóga eszköztárának a segítségével. A testet lazító, nyújtó és erősítő gyakorlatok, az ászanák (testhelyzetek), a pránájáma (légzőgyakorlatok), bandhák (energia-zárak), mudrák (kéztartások és egyéb pecsétek) gyakorlása során kapcsolatba kerülhetünk, rálátást illetve belátást nyerhetünk a bennünk zajló energetikai, érzelmi, mentális folyamatokra. Az éberség (szati) segítségével lehetőségünk van a finom változások megfigyelésére, illetve szükség esetén az aktív, szükséges változtatások elvégzésére.
A kurzus oktatójáról:
Földiné Irtl Melinda 2002-ben végzett a Buddhista Főiskola jóga-szakirányán, majd 2005-2007 között az indiai Swami Vivekananda Yoga Anusandhana Samsthana jógaegyetemen szerzett mester szakon MA oklevelet. E mellett okleveles Iyengar-jóga, Kirei Yoga for pregnancy, Birthlight Yoga és Baba-mama jógaoktató. 2010 óta rendszeres meghívott oktatója a budapesti Indiai Nagykövetség Amrita Sher Gil kultúrközpontjának. Az ELTE neveléstudományi szak doktorandusza. 20 éve a TKBF oktatója és 18 éve aktív részese a TKBE szervezésében zajló gyermek hitoktatásnak.
Tanfolyam címe: Az éberség jógája
Oktató: Földiné Irtl Melinda
Időpont: kedd 18.00-19.30
Kezdés: február 8-án 18 órakor
Dátumok: február 8., 15., 22., március 1., 8., 22., 29., április 5., 19., 26., május 3., 10.,
A tanfolyam díja: külsősöknek 18.000 Ft, a TKBF jelenlegi/korábbi hallgatóinak 15.000 Ft, melyet az alábbi számlaszámra kérjük utalni 2022. február 7-ig.
A regisztráció után díjbekérőt küldünk (2 munkanapon belül) a megadott email címre és kérjük ezután utaljanak!
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola: 10403181-31818690-00000000
A közlemény rovatban kérjük tüntesse fel a jelentkező nevét és a „jóga” szót (pl. Vezetéknév Keresztnév, jóga)
Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/000099.
Regisztráció (LINK)
Jelentkezési határidő: 2022. február 7.
Az aktuális járványügyi előírások és lehetőségek szerint a tanfolyam személyes jelenléti formában kerül megszervezésre. A tanfolyamon korábban már résztvevő régi hallgatók számára online csatlakozás is lehetséges. A közösség iránti felelősség tudatában továbbra is csak egészséges állapotban látogassuk a foglalkozásokat! Köszönjük a megértő együttműködést! Jó gyakorlást, egészséget és békességet kívánunk mindenkinek!

Főiskolánk rektora a Mind & Life Europe igazgatói minőségében, egy konferencia főszervezőjeként és vezetőjeként tett látogatást a dalai lámánál.

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola delegációjának vietnámi útja Tiszteletreméltó Thich Nhat Tu főszerzetes meghívására, találkozó Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével.

Az őszi szünet idején, október 29. és 31. között három napig ismét megnyitja kapuit a Tejút gyerektábor, ahol a gyerekek vidám, tartalmas és lélekemelő napokat tölthetnek együtt.