A Tan Kapuja Buddhista Egyház és Főiskola 30. évfordulója alkalmából egy jubileumi kötetet állítunk össze. Kérünk mindenkit, akihez közel áll a buddhizmus, vagy alapítója, fenntartója, tagja, szimpatizánsa az Egyháznak vagy Közösségeinek, tanára vagy hallgatója az Egyház intézményeinek, vagy van véleménye, közlendője az alant megtalálható témákhoz, írjon egy cikket, tanulmányt vagy bármely más típusú írást, akár ábrával, képpel kiegészítve.
A 2021. évi Vészákra megjelenő kötetben 108 írást teszünk közzé, melyet az egyházi tanács által felkért zsűri választ majd ki a beérkező pályaművek közül. A zsűri elnöke: Takács László (A Tan Kapuja Buddhista Egyház egyik alapítója). További tagok: Farkas Pál (A Tan Kapuja Buddhista Főiskola professzora, korábbi rektora), Rába Géza (a kötet szerkesztője) és Molnár Krisztián (a Jundgrun Ten Gye Dü De Magyarországi Bönpo Közösség ügyvezetője).
A kötetbe be nem kerülő pályaműveket a többi írás mellett A Tan Kapuja 30. jubileumára létrehozott mikroszájtunkon fogjuk megjelentetni.
Egy pályázótól csak egy művet tudunk elfogadni. Csak magyar nyelven megírt műveket tudunk elfogadni, valamint fontos kritérium még, hogy a beadott pályamű csak és kizárólag eddig még sehol nem publikált írás lehet. Amennyiben képet vagy ábrát is szeretne csatolni a beadott művéhez, az csak jogtiszta, leginkább saját készítésű, vagy engedéllyel megkapott kép vagy ábra lehet, melynek jogtisztaságát a pályázónak kell biztosítania számunkra egy nyilatkozat formájában. Természetesen a jogtisztaság a beadott írások estében is alapkövetelmény és szintén nyilatkozni kell róla.
A kötetbe bekerülő pályaművek szerzői egy-egy tiszteletpéldányt kapnak a kiadványból.
Témák: Az írások témáját a lenti felsorolásból lehet kiválasztani.
A mű terjedelme: min. 3.000 karakter (szóközökkel együtt), max. 8.000 karakter (szóközökkel együtt)
Leadási határidő: 2021. január 10.
Leadási cím: tankapuja30@tkbe.hu
Leadás módja: szerkeszthető (nem írásvédett) Word dokumentum, képek esetében nyomdai minőségű, azaz legalább 400kByte-os fájlok legyenek bármely képformátumban. A képeket külön is kérjük elküldeni a Word dokumentum mellett.
Kérünk mindenkit, hogy írásával vegyen részt a 30. évfordulónk megünneplésében!
Köszönettel és üdvözlettel:
Mireisz László (a TKBE elnöke)
Dobosy Antal (a TKBF professzora)
Karsai Gábor (a TKBF rektora)
Az írások témái:
Buddhizmusra vonatkozó témakörök
A buddhista létszemlélet
A buddhizmus a modern világban
A buddhizmus a tudat kutatása
A buddhizmus az élet vallása
A buddhizmus és a digitális világ
A buddhizmus és a művészet
A buddhizmus és a természet
A buddhizmus helyzete a mai vallások között
A buddhizmus szerepe az együttérzés, együttcselekvés és a társadalmi tolerancia kialakításában
A buddhizmus, a tudomány-vallás és a hit alapú vallások
A meditáció alkalmazása a mindennapokban
A test, beszéd és tudat buddhista művelése
A tudomány és a buddhizmus
Az emberiség mai helyzete és a Tan (buddhizmus tanítása)
Az értés szerepe a buddhizmusban (gondolkodás, logika, következtetés)
Buddhista erkölcsiség a mindennapokban
Informatikai világ és az üresség tanítása
Mesterséges intelligencia és a buddhizmus
Kérdésfelvetések
Hogyan használjuk és alkalmazzuk a mai viszonyokra az ősi szútrákat?
Hogyan tudna segíteni a buddhizmus az emberiségen?
Lehet-e megoldás a buddhizmus a modern világ problémáira?
Milyen inspirációt képes adni a buddhizmus a tudományoknak?
Hogyan gondolkodik a buddhizmus a turizmusról, a globális iparról, a kereskedelemről, a gazdasági versenyről, a népek egymástól való függéséről, a környezetszennyezésről, a fajok kihalásáról, a mesterséges intelligenciáról, a droghasználat elterjedéséről, a genetikai manipulációról stb.?
Összehangolhatók-e a kétezer-ötszáz éves tanítások a mai tudomány eredményeivel?
Szükséges-e modernizálni a buddhizmust?
Van-e sajátos buddhizmus, mely egy nemzeti kultúrához kötött?
Vannak-e a magyarság őstörténetének buddhista vonatkozásai?
Gyakorlati témakörök
A meditáció és a mindfulness
Gyakorlatok, melyek a tudatra hatnak (gyakorlások, módszerek)
Gyakorlatok, melyek a világszemléletünket átalakítják
Gyakorlatok, melyek az értékrendünket átalakítják
Gyakorlatok, melyek tudati képességeket fejlesztenek ki
Általános problémafelvetések
A gondolkodás forradalma
A meditáció és a tudomány
A megismerés útjai (tudományos, misztikus, művészeti, filozófiai)
A nem-tudás, a tanulás, a tudás és a bölcsesség
A tudat kutatásának módjai
A tudati egészség és betegség
A vallások hozzájárulása a tudomány fejlődéséhez
A vallások szerepe és helyzete a modern világban
A zen és a matematika
A zen, a pszichológia és az idegtudományok