A Majjhima Nikaya, Buddha középhosszú beszédeinek gyűjteményéből.
Kezdőlap » Egyházi hírek » Így gyakoroltak a „zenesek” márciusban
A Zen Akadémia és A Tan Kapuja Zen Közösség tagjai intenzív gyakorlással töltötték a március közepi négynapos ünnepet.
A Zen Akadémia szervezésében március 15. és 17. között egy kísérleti, művészeti foglalkozásokkal gazdagított elvonulásra került sor Mánfán, mely a kezdő, a buddhizmussal és a zennel most ismerkedő érdeklődők számára nyújtott betekintést a zen gyakorlás különböző formáiba, és szellemi hátterébe. A formális ülő meditációt, szútra recitálást, kóan felolvasást kiegészítendő a szumie (japán tusfestészet), a sakuhacsi (japán bambuszfuvola), és a koreai teaszertartás alapjaival ismerkedhettek meg a résztvevők. A gyakorlással, a szellemi háttérrel kapcsolatos kérdéseket körbeszélgetéseken vitatták meg az elvonulók, akik szerint egy tartalmas, inspiráló együttlét volt ez a hétvége, melyet a hely adottságai, a nagyszerű ellátás és a szívélyes fogadtatás szépen kereteztek.
A Mánfán megrendezett háromnapos, zen művészeti foglalkozásokkal gazdagított elvonulást követte a 18-i, A Tan Kapuja Zen Közösség által szervezett intenzív gyakorlónap, ahol lehetőség volt az ülő és sétáló meditáció mellett tapasztalatot szerezni a szertartásos étkezésben, és személyes beszélgetések keretében a kóanokkal való gyakorlásban is. A közösség jelenlévő résztvevőinek elmondása szerint az intenzív gyakorló napok célja, hogy a tapasztaltabb gyakorlóknak inspirációt adjon a gyakorlás tovább mélyítésére, a meditációval még csak most ismerkedők pedig betekintést kaphatnak a zen stílusú gyakorlásba és a formális keretekbe.
Idén új helyszínen, a Nógrád vármegyei Debercsényben tartja gyerektáborait A Tan Kapuja Buddhista Egyház tagintézménye, a Tejút Buddhista Pedagógia Központ.
Június 12. és 15. között rendezik meg a 96. Ünnepi Könyvhetet Budapest belvárosában, melyen az idei évben először A Tan Kapuja Kiadó is részt vesz. Kiadónk a rendezvény egész ideje jelen lesz standjával, mely
A Tan Kapuja Buddhista Egyház Mánfai Elvonulási Központjának 10 éves jubileuma alkalmából június 14-én déltől estig nyílt napot tartunk a M.E.K.Á-ban, Mánfán.