
Események
Események
A Tan Kapuja Kiadó gondozásában megjelent Seung Sahn zen mester A zen iránytűje című kötete.
Az éberség jógája címmel – Földiné Irtl Melinda vezetésével – 12 alkalmas jógatanfolyam indul A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán.
A tanfolyam célja: a tudat természetének megismerése, a jóga eszköztárának segítségével. A testet lazító, nyújtó és erősítő gyakorlatok, az ászanák (testhelyzetek), a pránájáma (légzőgyakorlatok), a bandhák (energia-zárak), a mudrák (kéztartások és egyéb pecsétek) gyakorlása során kapcsolatba kerülhetünk, rálátást és belátást nyerhetünk a bennünk zajló energetikai, érzelmi és mentális folyamatokra. Az éberség (szati) segítségével lehetőség nyílik a finom változások megfigyelésére, illetve szükség esetén a változtatások elvégzésére.
A kurzus oktatójáról:
Földiné Irtl Melinda 2002-ben végzett a Buddhista Főiskola jóga-szakirányán, majd 2005-2007 között az indiai Swami Vivekananda Yoga Anusandhana Samsthana jógaegyetemen szerzett mesterszakon MA oklevelet. Emellett okleveles Iyengar-jóga, Kirei Yoga for pregnancy, Birthlight Yoga és Baba-mama jógaoktató. 2010 óta rendszeres meghívott oktatója a budapesti indiai nagykövetség Amrita Sher Gil Kultúrközpontjának. Az ELTE neveléstudományi szak doktorandusza. 20 éve a TKBF oktatója és 18 éve aktív részese a TKBE szervezésében zajló iskolai hittan-oktatásnak.
További információk a tanfolyamról a főiskola weboldalán:
https://www.tkbf.hu/programok/ajanlok/az-eberseg-jogaja-tanfolyam
A Tan Kapuja Kiadó gondozásában megjelent Seung Sahn zen mester A zen iránytűje című kötete.
A Tan Kapuja Kiadó gondozásában megjelent Farkas Attila Márton Az alkímia eredete és misztériuma című kötete.
A tanulmányokat, esszéket, fordításokat és hosszabb-rövidebb írásokat tartalmazó Zen tükör magazin 24. száma, A Tan Kapuja Zen Közösség kiadványa.