
Események
Események
A Tan Kapuja Kiadó gondozásában megjelent Seung Sahn zen mester A zen iránytűje című kötete.
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola és A Tan Kapuja Buddhista Egyház Művészeink A Tan Kapujában címmel kulturális programsorozatot tart 2023. április 6. és június 8. között A Tan Kapuja Szertartástermében (Budapest, IX. kerület, Börzsöny utca 11.).
A program elsősorban jótékonysági célú, a Főiskola anyagi támogatására. Az első alkalom április 6.(csütörtök) Laár András estje 18.30-20.15-ig. Ezután egy hét múlva, majd kéthetente csütörtökön, ugyanezen időpontokban következnek a további előadások.
Április 6.: Besenyő Pista bácsi és az üresség – Laár András estje
Laár András már az „ősidők” óta barátunk, támogatónk, egykori tanárunk, buddhista tanító. nem mellesleg a magyarországi abszurd humor egyik legnevesebb képviselője, megteremtője. Estjén Besenyő Pista bácsi magyarázza majd el a „van” és a „nincs” örök dilemmáját, és alighanem egy kis éneklésre, mantrázásra is sor kerül.
Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton filmkritikái és kötetlen filozófiai brénsztormingjai („Apu”) élő előadásaik, rádió- és tévéműsoraik révén méltán számítanak a magyar művészetkritika éllovasainak. FAM egyházunk és főiskolánk alapítója, jelenleg is tanára. Robi is többször fellépett nálunk. Beszélgetésükben a filmművészet rejtett buddhista tartalmait, üzeneteit elemzik.
Április 27.: Kollár-Klemencz László és Mákó Kató koncertje, közreműködik Kakasy Dóra
Kollár-Klemencz László és zenésztársa Mákó Kató (volt diákunk) egy duóval adják elő a Kollár-Klemencz Kamarazenekar: A folyó című sorrendben ötödik albumát, amely tudatos folytatása annak a minden természetben mélyre hatoló munkának, amit a dalszerző Kollár-Klemencz László az irodalomban is és a zenében is következetesen visz, és vezeti vissza a közönségét abba a világba, ahonnan minden folyó ered. A dalokat versek és próza tarkítja Kakasy Dóra színművésznő előadásában.
Tóth Szabolcs szitárművész, Fodor Réka énekes és Gulfam Sabri (India) tablaművész műsorának ihletője Szaraszvatí folyóistennő, a muzsika és a költészet múzsája Indiában. A koncert során ennek megfelelően folyókról szóló költemények hangzanak el Kakasy Dóra színművésznő, valamint Kövesdi László és Pálfai Péter színművészek előadásában.
Mesics Gyuri (régi diákunk) népzenész, zeneoktató, az elmúlt évtizedekben több népi együttes alapítója. Estjükön népi muzsikát játszanak, váltakozva Pálfai Péter színművésszel (szintén egykori diákunk), aki magyaros dzsátaka-átiratokkal, buddhista születés-történetekkel szórakoztat majd minket.
Június 8.: Az utolsó korty a palackban – baráti beszélgetés a Bëlga zenekarral.
A Bëlga zenekar három énekese egykor hallgatónk volt. Kapcsolatunk azóta sem szűnt meg, több alkalommal is forgattak, felléptek Főiskolánkon. Az esten ezúttal Takács László kérdezi őket művészetükről, filozófiájukról, netán a buddhizmusról is. E beszélgetésbe természetesen a közönség is bekapcsolódhat.
Az előadásokra A Tan Kapuja Kiadó Webáruházában lehetőség van bérletet, illetve támogatói bérletet vásárolni, valamint az egyes estekre korlátozott számban rendelkezésre állnak belépőjegyek, valamint támogatói belépők.
A belépők árai:
Hat alkalomra szóló bérlet: 15.000 Ft
Hat alkalomra szóló támogatói bérlet: 25.000 Ft
Egy estre szóló belépőjegy: 3.000 Ft
Egy estre szóló támogatói belépőjegy: 5.000 Ft
A bérletek értékesítése 2023.03.15-ig tart, az egyes esetekre szóló jegyeket ezután, 2023.03.16-tól lehet megvásárolni A Tan Kapuja Kiadó Webáruházában.
A Tan Kapuja Kiadó gondozásában megjelent Seung Sahn zen mester A zen iránytűje című kötete.
A Tan Kapuja Kiadó gondozásában megjelent Farkas Attila Márton Az alkímia eredete és misztériuma című kötete.
A tanulmányokat, esszéket, fordításokat és hosszabb-rövidebb írásokat tartalmazó Zen tükör magazin 24. száma, A Tan Kapuja Zen Közösség kiadványa.