Események
Események
Holdújév ünnepséget tartott A Tan Kapuja Buddhista Egyház a TKBE IX. kerületi Szertartástermében.
2018. október 26-án pályázatot nyújtott be a PTE Partnerintézménye cím elnyerésére A Tan Kapuja Buddhista Gimnázium, azzal a szándékkal, hogy a PTE-n tanuló tanárképzős hallgatók szakmai képzésébe becsatlakozhassanak.
A PTE Tanárképző Központja és az Alsófokú Pedagógusképzési Alközpont 2018. évi pályázatán 34 köznevelési intézmény, oktató-nevelő munkát végző civil szervezet, alapítvány lett a PTE pedagógusképzés gyakorlóhelye, köztük A TKBG is.
A partneri együttműködés fő területe a pedagógusjelölt hallgatók szakmai gyakorlatában való együttműködés lesz, de bizonyára az oktató-nevelő munka számos területén tudják majd segíteni egymás munkáját.
A partneri együttműködés formáját, területeit, a fenntartó bevonásával keretmegállapodás formájában fogják rögzíteni.
A címátadó ünnepségre Pécsett került sor , ahol intézményünket Szalai Gyula, a TKBE Köznevelési Bizottsága elnöke, valamint Harmat Mária, a TKBG igazgatója képviselte.

A Tan Kapuja Buddhista Gimnázium tantestülete. Fotó: Kis-Vörös Szabolcs

Holdújév ünnepséget tartott A Tan Kapuja Buddhista Egyház a TKBE IX. kerületi Szertartástermében.

Minden csütörtökön szeretettel vár minden érdeklődőt a Mánfai Elvonulási Központ és Alkotóház: a gyakorlókon kívül azokat, akiket érdekel a buddhizmus, és azokat is, akik csak kíváncsiak a hely szellemiségére és

A Díjátadó Gála, 2026.01.15. (a képen balról jobbra: Szalai Gyula, a TKBE Köznevelési Bizottság elnöke, Harmat Mária, a TKBG igazgatója és Sinkovics Ádám, a TKBG általános igazgatóhelyettese)