Események
Események
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola álláshirdetést tesz közzé “Munkahelyi étkezde/büfé működtetése” feladatkörben. A jelentkezéseket önéletrajzokkal kísérve a rektor@tkbf.hu email-címre várjuk.
Munkahelyi étkezde/büfé működtetése
Foglalkoztatás: teljes munkaidős (heti 40 óra) VAGY részmunkaidős VAGY bérlő külső vállalkozóként (a jelentkezés során szükséges jelezni)
Feladatok: a Főiskola új épületében működő munkahelyi étkezde/büfé közösen megállapított nyitvatartás és elvek szerinti működtetése.
– anyagbeszerzés,
– értékesítés,
– szendvicsek, hidegételek, italok készítése,
– készétel-melegítés,
– mosogatás, takarítás,
– leltározás.
Első körben rövid érdeklődő jelzéseket várunk önéletrajzzal vagy cégtevékenység-összefoglalóval, majd egy személyes egyeztetés után kérjük a részletesebb jelentkezést, koncepciót.
Július 20-án tagközösségünk, A Tan Szigete Közösség meghívására hazánkba érkezett Dhammanandó szerzetes, akit már sokan ismerhetnek a korábbi évekből, és aki ezután három hónapig túlnyomórészt Bajnán tartózkodik, a Bajnai Elvonulási
Augusztus 11-én, vasárnap reggel 8 és este 8 között Dharmanap-ot rendez A Tan Kapuja Buddhista Egyház és A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Az egész napos rendezvényen elméleti előadások, beszélgetések, szertartások, ülő- és mozgásgyakorlatok, zen művészeti foglalkozások, gyerekfoglalkozások, valamint meditációs koncert várják az érdeklődőket A Tan Kapuján.
A tiszteletreméltó Dhammanandó, a théraváda, az öregek tanítása szerint működő angliai Amarávatí buddhista kolostor igen tapasztalt szerzetese az idei vassza, a hagyományos esős évszak idejét, mintegy három hónapot, tagközösségünk A Tan