Kezdőlap » Egyházi hírek » „Teljes tér” meditációs kurzus  – online, 5 alkalom

„Teljes tér” meditációs kurzus  – online, 5 alkalom

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola egykori tanítójának, Jakab Katalinnak a vezetésével „A teljes tér összes lényéért végzett meditáció” címmel öt alkalmas, online meditációs kurzust indít A Tan Kapuja Buddhista Egyház.

Az elmúlt évben megtartott Mahámudrá-kurzus megerősítésére indítjuk ezt a gyakorlássorozatot, mindazoknak, akik kitartottak az előzőekben tanítottak mellett, de azoknak is, akik most szeretnének belefogni olyan gyakorlatba, mely megvalósításukat hozza majd. Az új kezdés tartalmazza azt a meditációs gyakorlatot, melyet Őszentsége a XIV. Dalai Láma inspirációja nyomán indítunk Tangtong Gyalpo Rinpocse átadásában.
„A teljes tér összes lényéért végzett meditáció ” szintén elérhető lesz írásos formában, ahogy a „Mahámudrá, mely eloszlatja a nemtudás sötétségét” című fordítás is a kurzuson részt vevő gyakorlók rendelkezésére áll.
 
Március 17., csütörtök 17.30
1. Mahámudrá II Ismérlés Mahámudrá I :előkészítők:Fő feltétel: A vizuális megismerés fő feltétele a szem megismerő ereje. Hasonlöképpen odaadásod ereje áltel leszel képes minden átlátást megvalósítani.
 2. Az elnyugodott tudat meditációja
 3. A teljes tér összes lényéért végzett meditáció – Gurujóga
 4. Cálung I-II
 
Március 24., csütörtök 17.30
1. Az áthatő belátás meditációja: Együtt felismerni az elnyugodott és mozgó tudat természetét.
2. Avalokiteshvara/Csenrézi meditációs gyakorlatának bevezetése
3. Cálung III – IV
 
Március 31., csütörtök 17.30
1. Gyakorlatod megerősítése: Az Üresség természetének helyes megértése
2. Avalokitesvara/Csenrézi meditáció – fő gyakorlat
3. Cálung V.
 
Április 7., csütörtök 17.30
1. Cálung I-V
2. Mahámudrá II : gyakorlatpd megerősítése
A Mahámudrá összekapcsolása más gyakorlatokkal és a négy tevékenységgel
3. A teljes tér összes lényéért végzett meditáció
 
Április 14., csütörtök   17.30
1. Cálung I-V
2. A három hely, ahol elérheted és négy, ahol elveszítheted az Ürességet
3. Veszélyes pontok, ahol a dolgok ellenségként jelenhetnek meg, és más behatások.
4.A gyakorlatok jótéteményei, a fázisok és ösvények a Mahámudrá szerint.
5. A teljes tér összes lényéért végzett meditáció.
 
Fontos, hogy a kurzuson résztvevők a közbeeső heteket a tanult gyakorlatoknak szenteljék, és tapasztalataikról a következő foglalkozás elején beszámoljanak, beszélgessenek róla.

A kurzus vezetője: Jakab Katalin.
 
A kurzus adományalapú.
A jelentkezők az adományaikat A Tan Kapuja Buddhista Egyház adományszámlájára utalhatják el a következő számlaszámra: 10403181-49555454-54551052
Közleményként kérjük mindenképp írják be, hogy: „Teljes tér meditáció”.
Köszönet a felajánlásokért!
 
A kurzusra jelentkezni az info@tkbe.hu címre küldött e-mailben lehet, amelyben jelentkezési szándékuk mellett kérjük írják meg nevüket, e-mail címüket és telefonszámukat.
Jelentkezési határidő: 2022. március 16.
A kurzuson 70 fő tud részt venni, így az első 70 jelentkezőnek tudunk helyet biztosítani.

Mivel létszám limit van a kurzusnál, ezért kérjük, hogy csak akkor jelentkezzen a kurzusra, ha biztosan részt tud venni rajta, hogy ne vegye el mások elől a lehetőséget. Köszönjük!
A kurzus Zoom-on keresztül fog zajlani, melyet minden résztvevőnek érdemes előtte letöltenie a számítógépére, vagy arra az eszközre, amelynek segítségével részt vesz majd a kurzuson.
A kurzus Zoom-címét és a belépéshez szükséges jelszót az első előadás napján, 2022. március 17-én 12 óráig fogjuk kiküldeni e-mailen a jelentkezők számára.

Illusztráció: Csenrézi – Sanje Elliott festménye

Kapcsolódó

Egyházi hírek

A Főiskola delegációjának vietnámi útja

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola delegációjának vietnámi útja Tiszteletreméltó Thich Nhat Tu főszerzetes meghívására, találkozó Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével.

Egyházi hírek

9. Tejút őszi buddhista gyerektábor

Az őszi szünet idején, október 29. és 31. között három napig ismét megnyitja kapuit a Tejút gyerektábor, ahol a gyerekek vidám, tartalmas és lélekemelő napokat tölthetnek együtt.