Duka Tivadar (1825–1908)

Duka Tivadar a felvidéki Dukafalván született 1825. június 22-én. Szülei középbirtokos nemesek voltak. Iskoláit Sárospatakon és Eperjesen végezte, majd az Eperjesi Jogakadémia hallgatója lett. Tanulmányait befejezve 1845-ben Pestre jött, és joggyakornokként helyezkedett el egy irodában.

Ügyvédi vizsgáját 1846-ban tette le, majd a kerületi táblánál vállalt állást. Kitört az 1848-as forradalom, és megalakult az első felelős magyar kormány. Duka a Pénzügyminisztériumban lett tisztviselő. Hamarosan jelentkezett nemzetőrnek. Egységével előbb Parendorfban állomásozott, majd Lipótvárra helyezték át őket. Részt vett a vesztes schwechati csatában, ahol Görgey Artúr felfigyelt bátorságára, és segédtisztjévé fogadta. Duka Tivadar hadnagyi rangban a VII. hadtesthez került. A szabadságharc alatt végig kitartott Görgey tábornok mellett. Fővezéri titkárként és hadsegédként ő tartotta a kapcsolatot a kormánnyal. A világosi fegyverletétel során tábornokával együtt került hadifogságba, ahonnan hamarosan megszökött, és Drezdába menekült. Nem maradt sokáig a szászországi városban. 1849 decemberében már Párizsban találjuk.

Mivel Magyarországon szerzett jogi végzettségével állást nem remélhetett Franciaországban, s a hazatérésre a szabadságharcban betöltött szerepe miatt nem gondolhatott, Londonba utazott, ahol a Szent György Kórház növendékeként orvosi tanulmányokat kezdett. Útjára Türr István is elkísérte. Mivel egyáltalán nem tudott angolul, némettanári állást vállalt egy középiskolában, s a tanítás közben sajátította el vendéglátói nyelvét. A tanulásról és a megélhetésről egyszerre kellett gondoskodnia.

Tanára, Joseph Pollock – miután megismerte múltbéli katonai pályafutását – Duka Tivadart édesapja, Sir Pollock tábornagy figyelmébe ajánlotta. 1853 decemberében Duka megkapta orvosi diplomáját, s ezzel együtt átvehette katonaorvosi kinevezését is. Az indiai bengáli hadsereghez rendelték, századosi rangban.

Szolgálatát 1853. december 1-jén kezdte meg. Először Bengálban látott el tábori orvosi feladatokat, majd a gangeszmenti Monghir főorvosa lett. Feladatának tekintette jeles honfitársának, Kőrösi Csoma Sándornak nyomait felkutatni Indiában. Ezirányú fáradozását, valamint orvosi és földrajzi tanulmányait elismerve 1863-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Az igazoló oklevelet 1864-ben, első hazalátogatása alkalmával vehette át. (Ekkor meglátogatta klagenfurti száműzetésében Görgey Artúr tábornokot is.)

1866-ban a Himalája lábainál elterülő Szimlába került, majd 1870-től Dardzsiling kormányzójaként folytatta pályafutását. 1874-ben leszerelt és ezredesi rangban nyugdíjba vonult. 1877-ben végleg visszatért Londonba, majd egy dél-angliai kisvárosba, Bournemouthba költözött, s ott hunyt el 1908-ban.

1925-ben, a Magyar Tudományos Akadémia alapításának 100. évfordulóján a Brit Akadémia köszöntőlevelet küldött Budapestre. Ebben öt magyar tudós nevét emelték ki, mint azon fontos személyekét, akik – az angol nézőpont szerint – a legtöbbet tettek az egyetemes tudományosság szempontjából. Ezek a következők voltak: Kőrösi Csoma Sándor, Vámbéry Ármin, Stein Aurél, Goldziher Ignác és Duka Tivadar.

BAKTAY ERVIN DUKA TIVADARRÓL

„Duka Tivadar – aki 1848-49-ben a legnagyobb magyar katonának, Görgey Arturnak segédtisztje és kedvence volt, majd néhány évvel a szabadságharc után hontalan vándorlásaiban Indiába jutott s ott, mint orvos előkelő állást nyert brit-indiai szolgálatban – hézagpótló feladatra vállalkozott, amikor megírta Kőrösi Csoma Sándor életrajzát. Ez nem volt könnyű munka. Csupán feldolgozatlan, rendezetlen kéziratgyűjtemény állt rendelkezésére. Csoma jelentései a brit-indiai kormány közegeihez s a Bengáli Ázsiai Társasághoz; néhány levele és még egypár jelentés vagy levél, amelyekben Csoma tisztelői, kortársai róla megemlékeztek. Csoma különös, mondhatni különc ember volt, ehhez hozzájárult szinte hihetetlen szerénysége, amely megakadályozta abban, hogy leveleiben és jelentéseiben magáról, útjairól és céljairól néhány szűkös megjegyzésen kívül említést tegyen. Annál dicséretesebb, hogy Duka e hiányos anyagból is kitűnő és a lehetőségig kimerítő művet írt. Természetesen nem kerülhette el, hogy az életrajzban hézagok, hiányok mutatkozzanak, amelyeket csak abban az esetben pótolhatott volna, ha módjában áll személyesen utánajárni a Csoma tibeti életére vonatkozó adatoknak, felkeresve azokat a helyeket, ahol a székely tudós éveket töltött, távol a civilizált világtól, tanulmányaiba elmerülve. Duka, akit hivatalos elfoglaltsága lekötve tartott Indiában, nem vállalkozhatott ilyen felderítő útra. Nemcsak hogy nem hibáztatható az elkerülhetetlen hiányok miatt, hanem ellenkezőleg, eléggé nem méltányolható érdemeket szerzett munkájával.”

Horányi Gábor