Kezdőlap » Emlékoldal » Zeisler István, Szenku Mokusó (1946–1990)

Zeisler István, Szenku Mokusó (1946–1990)

Sákjamuni Buddha nyolcvannegyedik utóda a zen átadásában, a második európai és egyben az első magyar pátriárka.

Zeisler István 1946-ban született Budapesten. Hároméves volt, mikor szüleivel Franciaországba ment. Párizsban élt, ahol később jogi tanulmányokat folytatott. 1967-ben ismerkedett meg Deshimaru mesterrel, aki nem sokkal azelőtt érkezett Franciaországba. Az elsők között kezdett vele zazent gyakorolni, és a fordítója lett. Deshimaru mester szanghájának egyik legjelentősebb alakja, akit sokan Deshimaru két legnagyobb tanítványa közé sorolnak. Megkapta a Dharma-átadás pecsétjét Renpo Niwa zendzsitől, a japán Eihedzsi templom későbbi elöljárójától. A mestere halála utáni években, 1982 és 1990 között karizmatikus egyéniségével és rendkívüli energiájával tartotta össze a szanghát Franciaországban.

1990-ben visszatért Budapestre, hogy a Dunába szórja két hónappal korábban elhunyt édesapja hamvait, majd megállás nélkül végigvezette az utat Budapesttől Párizsig, ahol tizenhárom nappal később, 1990. június 8-án ő is meghalt.

Vissza kívánt térni szülőhazájába, hogy létrehozzon egy dódzsót, vagyis az Út gyakorlásának helyét, és elhozza a keszát, a Buddha ruháját és a zazen gyakorlását. Korai halála azonban megakadályozta e terv megvalósításában, ezért első tanítványát, Mjóken szerzetest (Yvon Bec) küldte el Magyarországra és Kelet-Európába, aki megalapította a Zeisler Alapítványt és a Mokusó Zen Házat, mely spirituális alapítójáról kapta a nevét.

Közönségesen szótó névvel illetik a zen legtisztább vonalát, a csendes zent. De azt is mondják: mokusó zen vagy musotoku zen. A mokusó zent azért tekintik a legmagasabb rendűnek, mert cél nélküli. Olyan szintű bölcsességet kapunk, amit nem lehet felmérni. Egyáltalán nem lehet kategóriákat alkotni róla. És pontosan ez a név az, amit Deshimaru mester a tanítványának, Zeisler Istvánnak adott, amikor szerzetessé avatta: Szenku Mokusó, az Üresség Bölcse, Csendes Megvilágosodás.

A Hóbódzsi templomban, a Pilis hegységben minden év júniusában nagy, tíz napos szessinre kerül sor Zeisler mester emlékére: ez a Mokusó-szessin. A halálának évfordulóján tartott zazen éjszakán, hetedikéről nyolcadikára virradó éjjel hagyományosan elrecitáljuk a Mokusókát, A csendes megvilágosodás énekét, melyet Wanshi mester (Wanshi Szokaku, Hongzhi Zhengjue, 1091-1157.) írt:

 

A csendes megvilágosodás éneke

Amikor a csendben minden szó el van feledve,
Az tisztán megjelenik előttünk.

Amikor megvalósítjátok, az időnek nincs határa többé
És ez az a pillanat, amikor a közegetek életre kel.

Ez a csodálatos tudat
Tisztaságtól és ritkaságtól csillog.

Mint a hold alakja, mint egy csillagfolyó,
Mint a hóba öltözött hegyek

És a csúcsokat borító felhők.

Csodálatos fénykörük sugározva
Ragyog a sötétségben.
Akár a határtalan térben repülő daru álma,
Akár egy mozdulatlan tó a fénylő őszben.

A határtalan idő feloldódik a haszontalanban
(az ürességben)
És semmi sem körülhatárolható.

E fényben
Minden erőfeszítés elfeledve.
Mi e tündöklés helye,
Ahol fény és világosság elűz minden zavarodottságot?
Egy atom esszenciája
Átfúrja (áthatolja) a végtelenül kicsinyt,
Ez az arany vetélő a jáde szövőszéken.

Alany és tárgy kölcsönösen hat egymásra,
Fény és sötét egymástól függ.

Amikor kölcsönös cselekvésük harmónia,
Nincs többé függés a tudattól vagy a betűtől.
Igyátok meg a helyes látásmódok orvosságát,
Üssétek meg a mérgező rágalmak dobját.

Amikor a csend és fény tökéletes,
Az élet és a halál az én birtokom (választásom).

Végül az egy átlép a kapu küszöbén,
A gyümölcs megérik az ágán.

Csak ez a csend a végső tanítás.
Csak ez a fény az egyetemes válasz.
Az erőlködés nélküli válasz,
A meghallhatatlan tanítás.

Az univerzumban minden ragyog
És hirdeti a Dharmát.
Kölcsönösen válaszolva egymásnak,
Tanúskodnak egymásnak (igazolják egymást)
Kérdés, válasz és igazolás
Tökéletes összhangban.

Amikor a fény csend nélküli,
A megkülönböztetések megjelennek.
A tanúságból és a válaszból
Csak diszharmónia születik.

Amikor a csendben eltéved a fény,
Minden műveletlenül (parlagon) marad,
És haszontalan.

Amikor a csendes megvilágosodás tökéletes,
A lótusz kivirágzik,
Az álmodó felébred,
A folyók az óceánig folynak,
Az ezer hegy meglátja a magas (nemes, büszke) csúcsot,
Akár a hattyú, mely elválasztja a tejet a víztől,
Akár a virágport gyűjtő méh.

Amikor a csendes fény
Megérinti a végső pontot,
Örökkévalóvá teszem iskolám eredeti hagyományát.
Ezt a gyakorlást csendes megvilágosodásnak hívják,
Ami áthat mindent, a legmélyebbtől a legmagasabbig.

Yvon Bec