A kurzus a modern tibeti táncokra és a tibeti dalok helyes kiejtésére fókuszál. Khaita azt jelenti, hogy “harmónia a térben”.
A Khaita örömteli táncok arról tanítanak, hogy a minket körülvevő térben tudatosan figyeljünk a mozdulatainkra.
Tánc közben megtanuljuk észrevenni a bensőkben zajló gondolati és érzelmi mozgásokat is.
Az ellazult jelenlét a mozdulatokban természetesen ébreszti fel bennünk a harmóniát és az örömöt. A táncok koreográfiája mai fiatal tibeti énekesek műveinek ritmusán és melódiáján alapszik, melyek gazdagok a „Világ Tetejéről” érkező életteli képekkel, akárcsak a dalok maguk. Egy ősi kultúra vitalitása mutatkozik itt meg, amelynek alapvető hajtóereje évszázadok óta minden lény boldogsága, harmóniában az őket körülvevő környezettel.
A Drajyor fonetikus átírási rendszert Chögyal Namkhai Norbu dolgozta ki a tanítványai számára, akik nem ismerik a tibeti nyelvet, azért hogy rövid idő alatt képessé váljanak helyesen kiejteni a Dzogcsen Közösség tibeti gyakorlatainak szövegeit. A kurzus során a Drajyor fonetikus rendszer a tibeti ABC-vel összefüggésben, a Khaita szövegek példáin keresztül kerül bemutatásra és elmagyarázásra, amit a közös örömteli táncokkal teszünk igazán élővé és dinamikussá.
A rendezvény mindenki számára nyitott, nem szükséges hozzá átadás!
Oktatók
Monika Walczak nemzetközileg felhatalmazott khaita oktató
Fabian Sanders professzor, a Shang Shung Intézet tibeti nyelvtanfolyamainak vezetője, az első klasszikus tibeti nyelvtan könyv szerzője Olaszországban
Időpontok és helyszínek
péntek: 18–20.30, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Szertartásterme
szombat: 10:30–13h és 15–17:30, Zöld Kakas Líceum
vasárnap: 9:30–12h és 14–16:30, Zöld Kakas Líceum
Többen jelezték, hogy jelenlegi fizikai állapotuk miatt, vagy egyéb okból nem tudnak részt venni a közös táncokon, ezért nekik lehetőséget biztosítunk arra, hogy el tudjanak jönni a kurzusra azért, hogy a Drajyor segítségével a tibeti hangok helyes kiejtését el kezdjék fejleszteni.
Az oktatókkal egyeztetve megnyitunk egy új regisztrációs lehetőséget, a Drajyor fonetika részeken és a Khaita dalok tibeti nyelven történő éneklésében való részvételre.
A kedvezményes részvételi díj a Drajyor fonetika és éneklés részekkel a teljes kurzusra 15 000 Ft.
Részvételi szándék jelzése ezen a regisztrációs lapon lehetséges!
További információk kérése: info.dzogchen@gmail.com
Fizetési lehetőségekről a regisztrációt visszaigazoló e-mailben küldünk részletes információt.
Amit hozni érdemes: kényelmes ruha, zokni vagy bőrtalpú tánccipő.
További információk: www.dzogchen.hu, www.dzogchen.net