
Események
Események
A Tan Kapuja Kiadó gondozásában megjelent Seung Sahn zen mester A zen iránytűje című kötete.
A Zen Akadémia 4 alkalomból álló, 16 órás, tematikus, zen szellemiségű tusfestészet (szumie) jelenléti kurzust hirdet madarak a tájban témakörben. A kurzus 10 fő körüli létszámmal már elindul, kezdőket és haladókat is szeretettel várunk.
A kurzusról:
ebben a tematikus madaras sorozatban olyan madarakkal foglalkozunk, amelyek hazánkban is megtalálható fajok. Találkozhatunk velük kertjeinkben, az erdőben, de akár a városban is. Előfordul, hogy nagyon megérint minket egy-egy ilyen találkozás, és megállít minket egy pillanatra, meglátunk valamit, amit addig nem vettünk észre, esetleg inspirációt jelent számunkra. Akárhogy is, apró lenyomatokat fedezhetünk fel a tudatunkban, ha megpróbáljuk felidézni e madarakat. A tusfestés során ezeken a nyomokon indulunk el és keressük azt a néhány nagyon jellemző gesztust, amivel a témák megjeleníthetőek. A külső megjelenési formán túl fontos gesztusformáló erők lehetnek a belső-karakterbeli, viselkedésbeli jellemzők. Miközben próbálunk azzá válni, amit festünk, értékes meditációs tapasztalatokra tehetünk szert.
A négy témakör:
1) Barátcinege tavaszi tájban
2) Darvak nyári tájban
3) Holló őszi tájban
4) Őszapó téli tájban
Alkalmak:
szeptember 30; október 14, 28; november 11. Kéthetente péntek esténként 17-21 óráig A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán.
A jelenléti kurzus díja alkalmanként 5000 Ft
Jelentkezni a kurzus vezetőjénél lehet e-mailben: Szeremley Anett, zen.anett@gmail.com
A kurzushoz szükséges eszközöket biztosítjuk, de az otthoni gyakorláshoz érdemes beszerezni a következőket:
– keleti kalligráfia ecset festéshez (közepes fejű),
– folyékony kínai, vagy japán tus,
– kalligráfia papír (nedvszívóbb változat, ami festéshez is alkalmas),
– filcalátét,
– kisebb pohárka, vagy csésze a tus és egy nagyobb a víz számára
– fénymásoló papír (ofszet papír),
– konyhai törlőpapír, vagy papír zsebkendő
– barna csomagolópapír (az asztal/felület védelméhez)
– sniccer, vagy olló a papír méretre vágásához
– papírnehezék (ez lehet nagyobb kavics is)
– A/3-as gyűjtő mappa a festményekhez
A további részletekről, e-mailben értesítem a jelentkezőket.