
Események
Események
Az őszi szünet idején, október 29. és 31. között három napig ismét megnyitja kapuit a Tejút gyerektábor, ahol a gyerekek vidám, tartalmas és lélekemelő napokat tölthetnek együtt.
A tovább folytatódó sakuhacsi kurzus keretében, hétfőnként 18 órai kezdettel a haladó és középhaladó hangszeresek gyakorolnak.
Ősztől a Szeien rjú stílus repertoárjának harmadik darabjával foglalkozunk, különös tekintettel a darab technikai kihívásaira. Reményeink szerint a tavaszi hagyományos Szakura ünnepen a Füvészkertben jövőre már együtt tudjuk a Takiocsi (Bukdácsoló vízesés) című darabot megszólaltatni.
Virtuális gyakorlás (újdonság)
Ősztől új gyakorlási formaként az otthoni közös gyakorlásra is mód nyílik. A kurzusok résztvevői interneten keresztül élőben kapcsolódhatnak ahhoz a virtuális térhez, amelyben közösen gyakorolhatnak. A program kísérleti jellegű és semmiképpen nem az a célja, hogy helyettesítse a személyes jelenléten alapuló gyakorlást, de segíthet a gyakorlás gyakorlásában, hiszen a többiek akár virtuális jelenléte is egyértelmű ösztönzésként szolgál.