A Tan Kapuja Buddhista Főiskola delegációjának vietnámi útja Tiszteletreméltó Thich Nhat Tu főszerzetes meghívására, találkozó Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével.
Az őszi szünet idején, október 29. és 31. között három napig ismét megnyitja kapuit a Tejút gyerektábor, ahol a gyerekek vidám, tartalmas és lélekemelő napokat tölthetnek együtt.
Csütörtök esténként 18 órától 19.30-ig A Tan Kapuja Buddhista Egyház által szervezett közös, személyes jelenlétű buddhista meditációs gyakorlásra invitálunk minden kedves érdeklődőt A Tan Kapuja Szertartástermébe.
Március 4-én, kedden, 18 órakor szasiko, japán öltéstechnika kurzus indul a Zen Akadémián.
Egyre többen keressük az egyszerűséget, a fenntarthatóbb életformát, szeretnénk lassulni, így nem meglepő a szasiko, az egyedi japán öltéstechnika népszerűsége.
Ez a tradicionális japán kézműves tevékenység egyre nagyobb teret hódít Nyugaton, ahol felismerik az ismétlődő mozdulatok meditatív jellegét, az öltésekben rejlő békés pillanatokat és a ruhák, textilek megbecsülésének fontosságát.
A 4+1 alkalom bevezetés a szasiko varrás technikájába, a speciális tenyérgyűszű használatába, az öltések ritmusába, a minták tervezésébe, kirajzolásába, szimbolikájába.
A próba alkalmon lehetőség van a szasiko történetének és a kurzus tartalmának részletesebb megismerésére, egy rövidebb gyakorlás mellett.
Bővebben a szasikóról:
A szasiko története valamikor az Edo-korszakban kezdődött, amikor a japán uralkodó osztály fontosnak tartotta, hogy látványosan és nyilvánvalóan elkülönüljön a munkásoktól, földművesekétől, ezért sok szabályt vezetett be arra vonatkozóan, hogy a „munkásosztály” mit hordhat. A finomabb szövetek és élénk színek viselésének jogát maguknak tartották fent, a szegényebb rétegeknek pedig maradt a kender, rami (a csalánfélék családjába tartozó növény, Kelet-Ázsiában őshonos), majd később már szóba jöhetett a gyapot is, amit gyakran festettek indigóval. Érdekes módon a len a 17. század végén került Japánba, de népszerűsége csak az 1890-es években kezdett növekedni. A nehéz körülmények között, korlátozott erőforrásokból élő földművesek, halászok feleségei a ruhákat, textileket úgynevezett futóöltéssel erősítettek meg, így növelve meg a szövetek élettartamát. Ennek az ismétlődő öltésnek, textilmentő szertartásnak az eredménye a boro, egy sokrétegű szövet. Egy viseltes noragi, momohiki, kimonó, .. stb., amelynek egykor több generáción át, tűvel és fonallal szövődött a története. Idővel az szasikózok mintákat, családi szimbólumokat öltögettek a szövetekbe, művészi szintre emelve az öltéstechnikát, amelynek a kék indigó és fehér fonal kontrasztja, a mai napig különös szépséget kölcsönöz. Ezért ma már sok ilyen textil, ruhadarab múzeumokban látható, vagy egy-egy árverésen tűnik fel, és a körülmények, a szegénység már nincs mögötte. A fogyasztói társadalomban még minden könnyedén javítás nélkül eldobható, de lassan újra beférkőzik a lelkekbe a törődés szelleme, a ruhát, szövetek javításának az igénye.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
