Négy alkalmas szasiko kurzus indul októbertől a Zen akadémia szervezésében.
A szasiko (sashiko) technika a szellemi gyakorlás lehetőségét kínálja az öltögetés művészetén keresztül.
Japánban, ahol a tárgyak megbecsülésének, így a textíliák újrahasznosításának is több évszázados hagyománya van, a foltozást, javítgatást is művészi szintre emelték.
A ‘mottainai’ kifejezés szorosan kapcsolódik a szasiko fogalmához, és a buddhista és a sintó szemléletben gyökerezik. Olyasmire utal, amikor valami túl jó ahhoz, hogy elpazaroljuk. Eredeti jelentése “nem pazarolni”, “nem elmulasztani” vagy “nem használni feleslegesen”. Kidobás helyett értékeljük, tudatosan használjuk és tiszteljük az erőforrásokat, és minimalizáljuk a hulladékot, így a felesleges fogyasztást.
A ‘fenntarthatóság’ kifejezésünk nem fedi le pontosan “mottainai” jelentését, mert nemcsak a fizikai tárgyakra vagy élelmiszerekre vonatkozik, hanem az időre, az energiára, az emberi kapcsolatokra, a hagyományokra, amelyekkel érdemes tudatosan és felelősségteljesen bánni.
A múltban rejlő értékeket tiszteletére a szasiko, ez a több száz éves öltéstechnika igen jó példa. A szasiko gyakorlása tudatosítja textilekben rejlő értékeket, és arra ösztönöz, hogy azokat minél tovább használjuk, javítsuk, életben tartsuk. Mindez égető kérdés manapság, amikor a textilgyártás és divatipar a második legszennyezőbb iparág a világon. A textilmentés ősi, japán hagyományával a 2024. október 15-én induló 4 alkalmas kurzuson lehet megismerkedni, ám az érdeklődők már 2024. október 8-án, a próbanapon betekinthetnek a műhelybe.
Helyszín: A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, Új épület, 108A terem (Budapest 1098 Csengettyű utca 3.)
A kurzus résztvevői számára anyagot és eszközt is biztosítunk, sőt egy tenyérgyűszűt (a szasiko elengedhetetlen eszközét) is ajándékba adunk.
További információ és jelentkezés: https://kreatour.hu/termek/japan-sashiko/
info@zenakademia.hu