Események
Események
A konferenciára sokan eljöttek személyesen, mások online követték
2019. május 18-án a Buddha születésének, megvilágosodásának és a Parinirvánába távozásának évfordulóján, a Vészák-ünnepség alkalmából, A Tan Kapuja Buddhista Egyház kertjében felavatásra került Budapest első, szabadon látogatható sztúpája, a Tiszta Tudat Sztúpa.
Holdújév (2019.02.04.) napján jelölte ki a sztúpa pontos helyét és szentelte fel a területet Mireisz László az egyház elnöke és Cser Zoltán az egyház igazgatója. A Tan Kapuja Buddhista Főiskola kertjében helyet kapó sztúpa, vagyis a buddhizmus szent építményének munkálatai ezután szinte azonnal meg is kezdődtek. A sztúpa terveit Dobosy Antal, A Tan Kapuja Zen Közösség apátja készítette és az méreteiben és formájában a szintén A Tan Kapujához tartozó bükkmogyorósdi Uszó Buddhista Oktatási, Kulturális és Elvonulási Központ kertjében található A Nyugati Tanítvány Sztúpához hasonlatos.

A sztúpában lévő ereklyék elhelyezésére 2019.04.18-án került sor Mireisz László részvételével, melyet aztán a sztúpa középső kamrájának lezárása követett.

2019.04.27-én a mongol buddhizmusról szóló budapesti konferencián részt vevő, Gandan kolostor szerzetesei egy csodaszép szertartás keretében megszentelték az épülő Tiszta Tudat Sztúpát.

Magyarország legújabb és egyben Budapest első, szabadon látogatható buddhista szenthelyének avatási ünnepségére A Tan Kapuja Vészák-ünnepségén került sor, 2019. május 18-án.
(A kapcsolódó galériák az oldal alján érhetőek el.)
A sztúpa mindenki számára szabadon látogatható! Váljon minden lény javára!


A Vészák hagyományosan a Buddha születésének, megvilágosodásának és parinirvánába térésének hármas ünnepe. „Önmagatokban keressetek tehát világosságot, Ánanda, önmagatokban keressetek menedéket, más menedék nélkül. A Tanban keressetek világosságot, a Tanban keressetek

Szabó Kincső: Magamba zárt élet 2.

Az április 30-i konferencia átfogó képet nyújt majd a 14. dalai láma életművéről, különös tekintettel azokra a törekvéseire, amelyek a modern kor kihívásaira kínálnak megoldást. Megvizsgáljuk a tibeti buddhizmus évezredes