A buddhizmushoz erősen kötődő, igen színes életpályát mondhat a magáénak Agócs Tamás, aki 1992-ben kezdett tanítani A Tan Kapuján, majd egy nehéz, átmeneti időszakban vállalta el a főiskola rektori feladatait.
Hogyan találkoztál a buddhizmussal?
Először irodalmi olvasmányaimon, például Jack Kerouac „Dharma csavargók” című regényén keresztül, amit először tizennyolc éves koromban olvastam angolul. A Buddha alakja azonban már korábban megragadta a képzeletem, csak akkor még nem sokat tudtam róla. Később a Buddhista Misszió pár kiadványa is a kezembe került, ezekből származtak első ismereteim. Először a Tibeti Halottaskönyv kezdett igazán érdekelni, aminek létezéséről egy, a halálközeli élményekről szóló munkából szereztem tudomást. Elsősorban ez indított arra, hogy az ELTE bölcsészkarán (ahol angol–történelem szakosként kezdtem 1996-ban) felvegyem a tibeti szakot. Itt az egyik csoporttársam, Hamar Imre (akivel hamar megbarátkoztam) széles körű kapcsolatokkal rendelkezett hazai buddhista körökben, így az ő ismeretsége révén kerültem én is kapcsolatba a Buddhista Misszióval és az akkoriban szerveződő újabb közösségekkel. Első buddhista tanítóm Alexander Berzin (amerikai orientalista professzor, tibeti tolmács, műfordító és tanító) volt, akinek a fokozatos ösvényről tartott előadás-sorozatait látogattam, illetve hallgattam akkoriban a Buddhista Misszión. ’97 őszén vettem menedéket Dzsamgön Kongtrul Rinpocsétől Poznanban, majd a „Közgáz” (Közgazdaságtudományi Egyetem) Ráday utcai kollégiumában működő „Orientalista Munkaközösség” (valójában buddhista akciócsoport, melynek vezetője, Lotfi Farhad szintén egyetemista csoporttársam volt) tagjaként több buddhista előadó látogatásának megszervezésében is részt vettem, főleg tolmácsként.
A buddhizmus mely területét kezdted kutatni, és miért?
A tibeti szakon buddhista szövegeket olvastunk, de ezek vallásfilozófiai hátterével viszonylag keveset foglalkoztunk, így ezen ismereteket saját olvasmányaimmal igyekeztem kipótolni. Első kutatási témámat, a „Gyémántvágó Szútrát” tanáromtól, Terjék Józseftől kaptam, ami igen hosszú időre meghatározta tanulmányaim menetét. A mahájána buddhizmus egyik kulcsszövege lévén ez volt az a vezérfonal, melynek mentén megismerkedtem a mahájána fő tanításaival, beleértve annak filozófiai irányzatait, a madhjamakát és a jógácsárát is. Nagy hatással volt rám Horváth Zoltán is, aki a buddhista ismeretelméletbe (pramána) vezetett be. Miután 1991-ben lediplomáztam (diplomamunkám a Gyémántvágó Szútra tibeti szövegének átirata és első fordítási kísérlete volt), az MTA tudományos ösztöndíjával önálló kutatóként folytattam posztgraduális tanulmányaim. Ennek keretében két szemesztert töltöttem az egyesült államokbeli Virginiai Egyetemen, ahol kiváló tibetológusoktól tanulhattam. Sok segítséget kaptam tőlük doktori disszertációm elkészítéséhez, mely arról szólt, hogyan lehet felhasználni egy hagyományos kommentárt (jelen esetben Kamalasíla indiai mester Gyémántvágó Szútrához írt kommentárját) egy buddhista szöveg lefordításához. Ezt a munkát végül 1998-ban nyújtottam be és védtem meg az Akadémián. Továbbfejlesztett változata, a „Gyémánt Áttörés” című könyvem 2000-ben jelent meg a Tan Kapuja kiadásában.
Hogyan találkoztál a Tan Kapuja Buddhista Egyházzal és Főiskolával?
Szintén Hamar Imrén keresztül, aki, ha jól tudom, az alapítók között volt.
Mikor kezdtél el tanítani a Főiskolán?
1992-ben óraadóként, majd 1995-től főállású oktatóként. Közben, 1999–2001 között csak másodállásban, mert akkor az ELTE Belső-ázsiai Tanszékén volt a főállásom.
Milyen tantárgyakat tanítottál a Főiskolán, és melyik volt ezek közül a legkedvesebb számodra?
Először csak tibeti órákat, főleg klasszikus nyelvű szövegolvasást tartottam. Később megbíztak a buddhista logika (vagy inkább ismeretelmélet) oktatásával, ami igen nagy kihívást jelentett számomra. Az első kurzussal párhuzamosan készítettem el hozzá a jegyzetet, amiből azután évekig oktattam a tárgyat. Nem mondhatnám, hogy ez volt a kedvencem, de idővel talán sikerült valamit kihoznom belőle. A másik fő buddhista (törzsanyagi) tárgyam a mahájána szútrairodalom volt, ami megfelelő minőségű magyar szakirodalom híján szintén óriási feladatnak bizonyult. Éveken át készítgettem hozzá a fordításokat, jegyzeteket, de ezek sajnos soha nem álltak össze egységes kiadvánnyá. Az egyik fő szövegem természetesen a Gyémántvágó Szútra volt, ami elég kemény dió, nehezen tanítható. Szerencsére akkoriban kaptam megbízást a Corvina Kiadótól „A buddhizmus rövid története” című könyv fordítására, amit aztán lehetett tankönyvként használni. Ezek mellett a tibeti szövegolvasás-órákat is folytattam, amiből számos tehetséges tanítványom is akadt az évek során. Amíg volt tibeti szakirány, addig tibeti kultúrtörténeti tárgyakat is oktattam. Később, miután már jó ideje nemcsak a buddhizmus elméletével, hanem a gyakorlatával is foglalkoztam, elkezdtem meditációs kurzusokat tartani. Az ürességen való fokozatos meditáció volt a specialitásom az éntelenségtől kezdve egészen a buddhatermészet meditációig, ami a törzsanyag része volt. Ezt a szerepkört eleinte szokatlannak találtam, de később a meditáció oktatása lett a kedvencem – talán azért, mert így nem csak szóban adhattam át a tanítást. Egész addigi életemben szövegekkel foglalkoztam, de ekkoriban már kezdtem unni a „szövegelést”. Jólesett ülni a hallgatókkal. Amikor elindult az MA, azon is oktattam egy pár érdekes tárgyat – például a nyugati buddhizmus történetét –, de ezeket csak kétszer adhattam le, mielőtt más szerepkörbe kerültem.
Miként lett belőled megbízott rektor?
Meglehetősen zűrzavaros körülmények között. Ha jól emlékszem, 2008-ban kitört a „háború” a Főiskola és az Egyház között. Én megpróbáltam valamiféle köztes álláspontot képviselni az akkori, meglehetősen elfajult vitában, szerettem volna megbékélést teremteni a szembenálló felek között. Mint kiderült, ez nem volt lehetséges. Amikor aztán az Egyház menesztette a rektort, nem volt senki, aki átvegye a helyét. Talán én voltam az egyetlen, akit a tanárok többsége el tudott fogadni, ezért az Egyház engem kért fel erre a feladatra. Kizárólag az intézmény működésének fenntartása érdekében vállaltam el egy évre a megbízatást.
Hogyan élted meg a rektorságot?
Kényelmetlen kényszerként. Az Egyház akkorra már magához vont minden döntési jogot, nekem szinte csak formális, adminisztratív szerepkör jutott. A döntéshozó testület ülésein természetesen részt vettem, de egyre fárasztóbbnak éreztem azt az utóvédharcot, amivel akkoriban el voltunk foglalva. Lélekben egyre jobban eltávolodtam a főiskolától. Az Egyház vezetősége szerette volna, hogy tovább folytassam a főiskola vezetését, de egyre inkább úgy éreztem, hogy ez nem nekem való. Szerencsére akkor jelentkezett Jelen János, aki átvette tőlem a feladatot. Szerintem nem is lehetett volna rátermettebb embert találni, hogy az akkori zűrös helyzetben rendet teremtsen. Végül én is megtaláltam mellette a helyem külügyi rektorhelyettesként, mely funkciót egészen a Főiskolától való távozásomig gyakoroltam.
Mivel foglalkozol mostanában?
Az utóbbi években visszatértem eredeti mesterségemhez, a fordításhoz. Először az IABU (Buddhista Egyetemek Nemzetközi Szövetsége) megbízásából a vadzsrajána buddhizmust bemutató szemelvényeket válogattam és fordítottam a „Common Buddhist Text” című szöveggyűjteménybe. Közben 2012-ben megismerkedtem Lama Tony Duff-fal, a PKTC (Padma Karpo Translation Committee) vezetőjével, aki éppen tibeti–angol fordítót keresett. Egy pár próbafordítást követően állást ajánlott nekem, amit örömmel elfogadtam. Azóta pár hónapos kihagyástól eltekintve főleg neki dolgozom. Eddig 5-6 PKTC-kiadvány elkészítésében vettem részt. Ezek egy része mahájána szútra, mint például a „Maitréja kérdései” vagy a „Szamantabhadra imája” a Gandavjúha Szútrából, másik része pedig nyingmapa szöveg, mint például Padmaszambhava „Szemléletek füzére” című filozófiai műve kommentárral együtt. Közben Tony Duff egy saját, a tibeti kagyü-nyingma meditációs rendszerről szóló könyvét is lefordítottam magyarra (címe: „A teljes meditációs ülés”), a Helikon Kiadó megbízásából pedig a dalai láma két könyvét is magyarítottam. Jelenleg egy hosszabb lélegzetű, enciklopédikus jellegű tibeti munka, a „Megpihenés trilógiájának” angol fordításán dolgozom, amely részletesen bemutatja a „régi iskola” egész szútra-tantra rendszerét. Szerzője az a Longcsen Rabdzsam, akinek egyik fő műve, „Az alapvető természetünk kincsesháza” 2012-ben jelent meg fordításomban a Cartaphilus Kiadónál. Szerencsésnek érzem magam, hogy most minden időm a fordításnak szentelhetem, de néha hiányzik a tanítás, a tanítványokkal való közvetlen kapcsolat.
A Tan Kapuja Buddhista Egyház 25 éve című könyvben is megjelent interjút készítette:
Rába Géza
A Tan Kapuja Buddhista Egyház megnyitotta negyedik elvonulási központját. A Dobogókői Oktatási, Kulturális és Elvonulási Központ a Visegrádi-hegység legmagasabb pontján (tengerszint feletti 700 m), a Pest vármegyei Pilisszentkereszthez tartozó, mindenki által jól
Július 20-án tagközösségünk, A Tan Szigete Közösség meghívására hazánkba érkezett Dhammanandó szerzetes, akit már sokan ismerhetnek a korábbi évekből, és aki ezután három hónapig túlnyomórészt Bajnán tartózkodik, a Bajnai Elvonulási
Augusztus 11-én, vasárnap reggel 8 és este 8 között Dharmanap-ot rendez A Tan Kapuja Buddhista Egyház és A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Az egész napos rendezvényen elméleti előadások, beszélgetések, szertartások, ülő- és mozgásgyakorlatok, zen művészeti foglalkozások, gyerekfoglalkozások, valamint meditációs koncert várják az érdeklődőket A Tan Kapuján.
