Gyerekfoglalkozások, gyerektáborok

Tejút gyerekfoglalkozások Az iskolai erkölcstan órákhoz tematikájában és célkitűzéseiben hasonló gyerekfoglalkozásokat havi rendszerességgel tartunk A Tan Kapuja Buddhista Egyház IX. kerületi (Csengettyű utcai) épületében. Előzetes jelentkezés nélkül várjuk a szülőket […]
14. Tejút nyári buddhista gyerektábor

A Tejút ma már a hazai buddhista pedagógia kulcsszava, jelképe. A Tejút Buddhista Pedagógiai Központ foglalja össze mindazon törekvéseket, amelyek a Buddha tanai alapján álló, tudatosságot és együttérzést növelő oktatás […]
Megjelent A Tan Kapuja Buddhista Egyház 25 éve című kötet

1991 májusában öt kisebb buddhista közösség szövetségéből, 108 alapító tag közreműködésével megalakult A Tan Kapuja Buddhista Egyház. Ez a kísérleti multikulturális szövetség a különféle buddhista hagyományok képviselőinek együttműködését tűzte ki egyik […]
„A legnagyobb sikerem az, hogy itt dolgozhatok.” – interjú Jelen Jánossal

Jelen János 2010 óta látja el a rektori feladatokat A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán. A buddhizmushoz fűződő viszonyáról, az eddig rektorként eltelt öt évéről és a jövőről így mesélt: Hogyan […]
„Jólesett ülni a hallgatókkal” – interjú Agócs Tamással

A buddhizmushoz erősen kötődő, igen színes életpályát mondhat a magáénak Agócs Tamás, aki 1992-ben kezdett tanítani A Tan Kapuján, majd egy nehéz, átmeneti időszakban vállalta el a főiskola rektori feladatait. […]
„Nehéz, de szép időszak volt” – interjú Karsai Gáborral

Karsai Gábor tanult és tanított is A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán, később pedig rektorként volt szolgálatára az iskolának. Az ő rektorságának idejében ment végbe a bolognai rendszerre való átállás. Emlékszel, […]
„Sosem gondoltam azt, hogy a túlélés lenne a cél” – interjú Porosz Tiborral

Porosz Tibor 1996 óta tanít A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán, 2001-2005-ig pedig az intézmény főigazgatói feladatait is ellátta. Ő így emlékszik az elmúlt évekre, ez az ő története: Hogyan találkoztál […]
Kovács László Béla (1939–2015)

László eredetileg mint alkalmazott matematikus végzett az ELTE-n, hazai munkahelyeken végzett, diszkrét programozással kapcsolatos munkái után közel két évtizedet töltött Dániában, ahol a Koppenhágai Műszaki Egyetemen a mesterséges intelligencia témakörét […]
Karátson Gábor (1935–2015)

Karátson Gábor két szemeszteren át tanította a Főiskolán az 1990-es évek közepén Lao-ce Tao Te Kingjét, melynek általa készített fordítását akkor még nem adták ki. Tanításában már megjelentek későbbi Ji […]
Szigeti György (1970–2014)

A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán végzett 1996-ban, szakdolgozatában Szung Szán zenmester életét és tanítását dolgozta fel. A Kvanum Zen Iskola magyarországi zen közösségének volt a tagja szinte a kezdetektől, 1990-től. […]